Mikor nyújtod a kezed az nagyon gizda,
De nem megyek inkább oda vissza,
Próbálkozz másnál a szemeddel,
Állj le a királynős szereppel!
Ha rám csak köszönsz is taccsra tesz,
Mégis micsoda fétis ez?
Bár bevallom neked, én többre vágytam,
Veled szinte a fellegekben jártam.
Várj, magunkra ismernénk,
Ha te is úgy szeretnéd,
Egy teázós délután,
Ahol a nyakadban egy medál.
És a képeken ez áll:
Voltunk te meg én,
Elindult, véget ért.
Kösz nem! most elmondom mi bánt:
Te nem leszel az a lány,
Aki átölel szeret,
És karjába temet.
Kösz, nem kell a bocsánat,
Csak tűnj el, az nem árthat!
Ennyi volt, elég,
Nem kérlek, légy enyém!
Nevek és arcok a régi múltban,
Egyformán fájtak, de elmosódtak
Ez lassan rutin, meg is lehet unni,
Mégse könnyű folyton hozzászokni.
Kéne egy tréner, egy coach vagy mi,
Hittem, leszel az a valaki,
De nem kell már ukáz és süket duma,
Ezektől dagad az öreg Duna.
Ezt nem, megint Akhilleusz nevet,
Ahol nem vagyok veled,
Az Olümposz hegyén,
Bor-mámor tengerén.
Ez a rémes nosztalgia,
Fejemben ott az ipa,
Csak egy jobb életet akart.
Kösz nem! most elmondom mi bánt:
Te nem leszel az a lány,
Aki átölel szeret,
És karjába temet.
Kösz, nem kell a bocsánat,
Csak tűnj el, az nem árthat!
Ennyi volt, elég,
Nem kérlek, légy enyém.
Most elmondom mi bánt:
Te nem leszel az a lány,
Aki átölel szeret,
És karjába temet.
Kösz, nem kell a bocsánat,
Csak tűnj el, az nem árthat!
Ennyi volt, elég,
Nem kérlek légy enyém!