Nem találhatom,
Ha elveszik a vagyonom.
Ha földön fekve, összeszarva
Kinevet a rokonom.
Nem találhatom,
Ha mélyebbre ásnak, mint a szemetet.
Ha nem tudom, hogy akarnék-e gyereket.
Mert minden napom azzal töltöm, hogy foltozom a sebeket.
Nem ezt kívánom.
Csak az utcasarki kövezet
Lassan átlag lakóövezet.
És hiába tudom, hogy nem reális, mégis mindig fenyeget.
Nem is változom...
Vagy igen, de csak keveset,
Vagy sokat, de nem eleget,
Mert bárhogyan próbálom megtippelni, nem látom a szemedet.
Magam átkozom,
De téged is mert kihasználsz.
Rendszerszinten elém állsz,
És addig nem tudsz megnyugodni, míg mindenkibe beleszállsz.
Mondd csak, erre vágysz:
Hogy te se tudd, hogy mi a jó?
Hogy elvedd, ami adható?
És ne értsd meg, hogy az elnyomottban is tömérdek a ráció?
De én nézlek majd,
És könyöklök és hallgatok.
Akkor is ha magam maradok.
Mert minden fűszálnak pont ott a helye, ahol befogadjuk a magot.